Cégtörténet



Visszatekintés

A Gyulai Vízművek Vállalatot - 1967. január 1-jével - a Városi Tanács azzal a céllal alapította, hogy megbízása alapján üzemeltesse az akkor már 8 éve átadott Várfürdőt és a javában épülő ivóvízhálózatot, amelyet addig a Vízmű Társulat működtetett.

 

Ezen időpontra megépült a víztorony és a csigakerti szivattyúház. A város vízellátási rendszerének kiépítése 1972-ben fejeződött be. Gyula az elsők között volt az országban, ahol a lakosság 94%-a vezetékes ivóvízellátásban részesült. Természetesen a fejlesztés ezután is folytatódott.

 

1970-ben megépült az országban akkor egyedülálló úgynevezett nyárfás elöntöző telep és a kétszintes ülepítő. A szennyvízmennyiség növekedésének megfelelően fejlesztették a szennyvízhálózatot, kiépült a csepegtetőtestes technológia, bővítették az erdőterületet és a tározó tavakat. A telep ezen technológiával 1997-ig üzemelt, majd megtörtént az átépítése, korszerűsítése.

 

1992. január 1-jével a Vízművek Vállalat átalakult, a Várfürdő önálló önkormányzati társaságként működött tovább, és ezzel egyidőben a Vízművekhez került a Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalat köztisztasági- és parkgondozó részlege. Gyulai Közüzemi Vállalat néven, a vízellátási- és szennyvízelvezetési tevékenységen felül, a vállalat végezte a városban a kommunális szolgáltatást és a parkok gondozását is.

 

1997. január 1-jével a Vállalat - Gyulai Közüzemi Kft. megnevezéssel - gazdasági társasággá alakult.

 

A  Társaság tevékenységi köre 1998-ban módosult. Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testületi döntése értelmében 1998. április 1-től a parkgondozási- és a városi köztisztasági tevékenységet nem a Kft. végzi.

 

2008. január 1-től bővült a tevékenység a csapadékvíz elvezetés és szökőkút üzemeltetéssel.

 

2011. június 1-től a Gyulai Közüzemi Kft. és a Városgazdálkodási Igazgatóság összevonásra került, így a fenti időponttól a vízellátási- és szennyvízelvezetési, a városi kommunális szolgáltatási tevékenységen felül a Kft. végzi az egyéb városüzemeltetési (közterület és parkgondozás, hó és síktalanítás, stb.), valamint a vagyonkezelési (közterületi parkoló üzemeltetés, önkormányzati lakások, helyiségek kezelése) feladatokat is.

 

2014. június 14-vel a Társaság neve Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft-re változott.

 

2015. június 1-től a Társaság működési területe víziközmű-szolgáltatás tekintetében további hét településsel bővűlt, melyek: Kaszaper, Kondoros, Medgyesegyzáza, Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes, Újkígyós, Végegyháza.

 

2023. július 1-től a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység ellátása Sarkad, Sarkadkeresztúr, Méhkerék, Kötegyán, Újszalonta, Elek, Kétegyháza településekkel bővült.

2023. december 1-től Gyula Város Önkormányzata átruházta a Magyar Államra a víziközmű-szolgáltatási ellátási kötelezettségét és az ahhoz kapcsolódó vagyonelemeket, így a víziközmű-szolgáltatási tevékenység kikerült a cég profilájából. A változás következében a cég az alábbi tevékenységeket látja el hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység, parkgondozás, zöldterület kezelés, önkormányzati lakások és üzlethelyiségek karbantartása, hasznosítása, parkolási rendszer üzemeltetése, nem közművel összegyűjtött szennyvíz gyűjtése, belvízelvezető rendszer és a szökőkutak üzemeltetése.
 

 

rss

© 2014 Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft.        Általános információk        Email küldés            Igazolások kérése       Letölthető nyomtatványok

EXP

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek.

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, amelyek megváltoztatják a weboldal magatartását, illetve kinézetét, erre példa lehet az Ön által előnyben részesített nyelv vagy a régió, amelyben tartózkodik.

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.